7.rész

Sziasztook^^ Nagyok köszönöm a biztató kommneteket :$  Háháá, Imádlak benneteket :) Itt az új rész (kicsit sok időbe telt, mert lusta vagyok, és eltiltottak a nettől is 1 hétre ^^ :D) Remélem tetszik majd :) És komizni +feliratkozni mindig ér ^^

- „Te nem csak egy barát vagy, te olyan vagy mint húgom.” – mondta kedvesen, de nekem erre nem volt válaszom. Húg? Ez komoly? Inkább meg sem szólalok, mert mindenre rájön.
- Köszönöm. – álltam fel a földről, és sétáltam a szobámba.
Felérve megláttam a sarokban egy poros gitárt. Szinte akaratlanul is a kezemben kötött ki. Csak egy kitalált dallamot kezdtem pendíteni a húrjain, majd egy ismertebb zeneszám hangjai csendültek fel rajta, és a zene hallatán az éneklés sem maradhatott el. Ilyenkor nem észlelem a környezet külső hatásait, egy másfajta világ tárul elém, és valóságban, mint élőhalott vagyok jelen. Talán ezzel magyarázható, hogy miután kinyitottam a szemem, Niallt pillantottam meg.  Elbűvölten bámult, nem hiszem, hogy ezt én váltottam volna ki belőle.
- Gyönyörű. – mosolygott.
- Jól vagy? – hülyéskedtem, arra utalva, hogy nincs igaza.
- Mikor lesz a fellépés? – kérdezte.
- Majd, holnap után a próbán megtudom. – válaszoltam.
- Sosem ígérek semmit, de az biztos, hogy a dalodat meghallgatom. – hallottam a hangján, hogy komolyan gondolja. Nagyon örültem, kimondhatatlanul jól esett. Nincs is egyéb vágyam, csak hogy ő is meghallgasson aznap. Mert azt a dalt csak érte, neki fogom énekelni. Még ha ő jobb is nálam, és sok jó előadó van, az fellépésemen úgy is én leszek a legjobb. Mert ez a szívemből fog szólni.
- Föld hívja Beckyt. – integetett előttem Niall. Persze én már a gondolat monológomban elmerülve, elfelejtettem, hogy az álmodozásaim főszereplője épp hozzám beszél.
- Bocsi, elbambultam. – nevettem el magam.
- Látom elfáradtál. Jó éjt. – nyomott egy puszit az arcomra, amitől végigfutott rajtam a hideg. Megborzongató érzés volt, amikor az ajkamat harapdálva, arra gondoltam, milyen lehet őt megcsókolni.
Még utoljára megráztam a fejem, hogy eltüntessem belőle a képzeletbeli csókjeleneteket, majd az ágyba ugrottam.
Nem telt sok időbe, hogy elaludjak. Egyszer sem keltem fel az este folyamán, az egész éjszakát át aludtam zavartalanul.
Így reggel kipihenten ébredtem. Pizsamában battyogtam le egy kávéért.
- Reggelt. – szürcsölte az említett italt a szőkeség.
- Helló. – töltöttem tele a poharamat.
- Ma elviszlek kirándulni. –mosolygott boldogan Niall.
- Hmm, ilyen bátyó-hugi program? – kérdeztem gúnyosan, bár ő nem érthette.
- Olyasmi.  – ivott bele a bögréjébe. – Készülődj. – tette hozzá, majd elhagyta a helyiséget.
A szobámba sietve előkotortam a tornacsukámat, a sportnadrágom, majd ezeket magamra kapva keresgéltem a laza pólóm után. Miután meg is találtam, lementem. Niall egy nagy táskával, felpakolva várt.
*
Kocsival mentünk egy ideig, amíg meg nem érkeztünk egy mezőszerű helyre.
- Ilyen is van Londonban? – csodálkoztam.
- Annyira nem aszfalt város ez sem. És eszméletlen dolgot mutatok majd neked. – keltette fel az érdeklődésemet, ami miatt az út hátralevő részében kérdésekkel bombáztam.
*
- Itt pakoljunk le. – mutatott a fűre.
Szó nélkül leterítettem a pokrócot, majd belenéztem Niall táskájába.
- Úr isten, mi ez a sok kaja? És ez  nyers hús? – néztem nagyokat.
- Saslikot fogunk sütni. – jelentette ki.
- Hát rendben. – adtam meg magam.
Elkezdtem felvágni a zöldségeket, amíg az ír barátom a tűzzel szerencsétlenkedett.
- Mikor lesz már kész? – sürgettem, az én munkám elvégzésére célozva.
- Olyan egy türelmetlen vagy. – forgatta meg a szemét.
- De, várom, hogy megsüsd, megegyük, és menjünk arra az eszméletlen helyre. –gesztikuláltam erőteljesen.
Nemsokára kigyúlt a „remény lángja”. Ezt ujjongó kiáltással és tapssal jutalmaztam. Felszúrtuk a nyársra a húst, majd a tűz mellé ültünk. Ahogy tartottam a lángok közé, begyúlt a sütnivalóm, próbáltam egy kenyéren eloltani, de a kenyerem is kigyulladt. Őrülten kezdtem csapkodni, majd Niallból kitörő nevetés hallatán, letettem a harcról.
- Begyújtottad a kenyeret. – fogta a fejét.
- Kuss. – löktem oda neki, az égett maradékot.

Ezek után, már simán ment, és eléggé finom ételt ütöttünk össze.
- Tele vagyok. – tettem félre egy félig megkezdett saslikot.
- Ha beleharaptál, edd is meg. – beszélt úgy a „bátyám” mint az anyukám. Erre csak fintorogva mozgatni kezdtem a számat, és a kezemmel mozgó kacsacsőröket mutattam.
Erre Niall szigorúan nézett, majd hozzám dobta a húsdarabkámat.  Én visszaadtam a támadást, majd egymás arcába kezdtük a mezőn található fűszálakat dobálni.
Egy hirtelen mozdulat jóvoltából, szegény fiú ölében kötöttem ki, majd a zsíros kezemmel az arcát kenegetve, észbe kaptam, és kezdtem zavarba jönni a helyzetünktől.
Egy másodperc alatt megfordította a helyzetünket, és a lábaim a dereka köré csavarodtak, miközben, ő felettem „foglalt helyet”. Éreztem a levegővételeit, és a meleg hő átáradt az én testemre. Mikor a szemeink egy vonalba kerültek, gyorsabban kezdett dobogni a szívem, majd szaporábban vettem a levegőt is. Ő is ezt csinálta, ebből kifolyólag, az ajkaimon éreztem  minden leheletét. Majd megzavarva a pár perces elmélázásunkat, megszólalt:
- Még érdekel a különleges hely?
- Persze. – kezdtem el, idétlenül mozgolódni alatta.
Percek alatt szétváltunk, majd előttem indult el. Annyit vettem észre, hogy egy hatalmas fához érünk.
- Ezt bizony megmásszuk. – jelentette be.
- Felőlem, oké. - vettem félvállról.
Feltámaszkodtam az első ágra, majd egy fokkal tovább, szorosan a hátam mögött követett Niall. Nem néztem le, csak a magasba törtem. A lobkoszorú végéhez közelítettünk, amikor egy reccsenés kíséretében letört alattam egy fadarab. Halálfélelmem támadt, meg voltam győződve róla, hogy most mindennek vége, de egy segítő kar a derekam köré fonódott, és szűk helyet hagyva egymás között maga elé húzott. Stabilan meg tudtam állni, egy ágon vele. A testünk szinte egyszerre remegett, felvettük egymás ritmusát, majd nyugodtabb lett a légkör.
- Azt nézd. - mutatott az egyik karjával a panorámára, amíg a másik keze még szorosan a derekamon körül pihent.
Talán ennél szebbet még soha életemben nem láttam, az ég pirosan, kének pompázott, míg a gyönyörű épületek egy kis köd kíséretében díszelegtek.
És ráadásul, a világ legaranyosabb fiúja áll a hátam mögött. Nem akartam, hogy ennek vége legyen. 
Egy kis idő után, Niall arca az enyémhez ért hátulról. Tudtam, ha most megfordulnák  valami csodálatos történne, amit nehéz megmagyarázni, ezáltal borzalmas is lehet. Ilyenkor, olyan közel vagy, és még is túl távol. Nem sok időt töltöttünk már ott, szó nélkül lemásztunk, majd megköszöntem neki, hogy megmutatta. A sok szétdobált dolgot összeszedtük, majd lementünk a kocsihoz. Segítettem a kocsi tulajdonosának bepakolni a csomagtartóba.- Tessék - nyitotta ki előttem az ajtót.
Csak szó nélkül beültem.
- Hogy tetszett? - kérdezte, miután beindította a motort.
- Gyönyörű volt, és jó volt kicsit kimozdulni. - dőltem hátra kényelmesen.
- Örülök, hogy tetszett. - mosolygott elégedetten.
Én már a szavait is elhalkulva hallottam, mert valahogy elnyomott az álom.
Legközelebb egy döccenőnél nyitottam ki a szemeimet. Már ismerős volt a környék, tudatosult bennem, hogy nemsokára hazaérünk. Akkor ez az összhang megszűnik, és nem leszünk már kettesben.
*
A cuccokat az előszobába lerakva néztem hátra, és bizonyosodtam meg róla, h Niall  visszament a többi lomért. Egy táskát arrébb rúgva beléptem, amit láttam, az olyan boldogsággal töltött el, hogy majdnem ugrálni és sikítozni kezdtem. A ház körbe volt rakva gyertyákkal, és lassú zene ment, a kidíszített asztalon egy tál spagetti. Hmm, mindig ki akartam próbálni, az említett étel segítségével a csókolózást.
Nemsokára az álomfiúm is megjelent mögöttem, majd kissé döbbentnek látszott a házra nézve. Talán még ő sem hitte el, hogy így összehozta.
- Éhes vagyok. - mondtuk kísértetiesen egyszerre, majd bele ettünk a spagettibe, és pont ugyanaz a szál végét kaptuk meg. Én el akartam távolodni, de Niall nem hagyta veszni a spagettit, közel jött hozzám, majd mikor már nem tudtam a  mögöttem álló fal miatt messzebb menni, elkezdte szívni. Én kissé kuncogva ugyanezt tettem. Mikor már csak pár centi választott el minket, ő is elmosolyodott. De percek alatt lefagyott az arcáról a mosoly, és elharapta a kettőnket összekötő tésztát, amint megjelent..........................!